„9 évesen ismerkedtem meg a sakkjátékkal, amely gyermekkorom meghatározó élményévé vált. Verseny versenyt követett. Több ízben JNSZ megye bajnokaként vívtam ki magamnak az országos döntőbe kerülés jogát. Ifjúsági sakkozásom csúcspontja a Nyárnyitó Országos Diák Sakkverseny megnyerése volt. Egyetemi tanulmányaim miatt kerültem Debrecenbe, mely város otthonommá vált. A DEAC csapatával számos versenyzői sikert értem el (NB II. arany; NB I/B. részvétel; MEFOB arany; NB II. ezüst; NB II. bronz), de itt alapoztam meg csapatvezetői és edzői karrieremet is. Számos klubnál megfordultam már, de külön büszke vagyok németországi sakksikereimre (Hessenliga, Marburg város egyéni FIDE bajnoka). 2013-ban barátaimmal megalapítottuk a Bajnok Sakkiskolát, melynek elnöke lettem. Minden tudásomat latba kívánom vetni egy fiatalos, sikeres, innovatív sakk-centrum felépítése érdekében. Okleveles sakkedzőként 2013 óta foglalkozok professzionális sakkoktatással, de edzői és csapatvezetői pályám gyökerei 2005-ig nyúlnak vissza. Időközben sakkpedagógus oklevelet szereztem, majd a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Instructor címét is birtokba vehettem, mely Debrecen első és jelenleg egyetlen nemzetközi sakkedzői minősítése. Gyerekek széles táborával szerettettem meg a szellemi sportok királyát, de tanítványaim között több 2000-es értékszám feletti játékos, egy U10 országos bajnok, egy U8-as diákolimpiai bajnok, egy U8 országos ezüstérmes (EB kvalifikáció) és számos megyebajnok, országos döntős szerepel. Életem legjobb döntésének tartom, hogy üzleti pályámat felhagyva olyan hivatást választottam magamnak, amellyel imádott sportágam népszerűsítője lehetek és igazi értéket közvetíthetek a jövő nemzedékének.”